Az egyesülő Pest, Buda, Óbuda korában Reitter Ferenc városmérnök tervei alapján a mai Jászai Mari teret, Nyugati pályaudvart, Oktogont, Blaha Lujza teret és Corvin-negyedet összekötő Nagykörúton
vízi forgalom oldotta volna meg a világvárossá fejlődő magyar főváros egyre nagyobb infrastrukturális kihívásait.
A Fővárosi Közmunkatanács 1868-as létrejöttétől kezdve szorgalmazta, hogy a Nagykörút helyén illene valamilyen sokkal városiasabb, jobban közlekedhető utat építeni. Akkor azt mondták, „a város zöme minden összefüggés nélkül szórványosan csak itt-ott mutatja az emelkedésnek némi jelét s nagyrészt elavult házakkal van megrakva. A fejlődésnek csakis azáltal lehet okszerűbb irányt adni, ha a város területének közepén egy szép, tágas s az egész városon keresztbe átvonuló út nyittatik, mely által egyrészt felébresztetik a kedv annak mentén díszesebben építkezni, másrészt ez az út, mintegy határvonalat képezvén, legalább a városnak ezen belül eső részében célszerűbb tömörülést fog előidézni.”
Reitter, a Közmunkatanács első elnöke ekkor állt elő a vízi közlekedés elgondolásával, melyet alátámasztott, hogy a Nagykörút mélyebben fekszik, mint környezete, olyannyira, hogy korábban itt folyt a Duna egyik mellékága, a rómaiak Fossatum Magnuma, az egykori szennyvízárok, másik nevén a Rákos-árok. Az árok, ahogy szennyvízárkok általában, Pestről vezette ki a szennyvizet, ám nagyon nagy volt a fertőzésveszély a környékén, olyannyira, hogy felelős volt több kolerajárvány kirobbanásáért is, így 1740-től kezdve szabályozták azt és egy évszázaddal később, a pesti árvíz idején a feltöltése mellett döntöttek. Ekkor, 1838-ban 5 éve végzett Reitter Ferenc a Mérnöki Intézetben. Harminc évvel később vette tehát elő az ötletet: mi lenne, ha újra feltöltenék vízzel a Duna ezen mellékágát és onnantól hajózni is lehetne Pesten.
Reitter Ferenc tervére 1868-ban rá is bólintott a Közlekedési Minisztérium és megalapították a Pesti Dunacsatorna-társaságot, ami az ötletével házalt. A befektetők, akiknek megtetszett az ötlet, vállalták, hogy megépítik a kiötlője nevét viselő Reitter-csatornát, mindössze négy év alatt. Az ötlettől a befektetők sok pénzt vártak, hiszen azt remélték, hogy azzal, hogy a Nyugati pályaudvarhoz hajóval lehet menni, megélénkül a gazdaság. Sajnos vagy nem sajnos, a tervből aztán nem lett semmi, a 11 millió forintos építési költséget – talán a korabeli bíráló értelmiség és lapok miatt – végül senki sem vállalta. Így Reitter Ferenc maradhatott a „hagyományos” Nagykörút-tervnél, mely 1896-ban épült meg. Mára pedig Európa legnagyobb villamosforgalmát lebonyolító útszakasza lett, naponta 200 ezer utassal.
