FIDESZ - amiről még tuti nem hallottál
2017. október 11. írta: Erich

FIDESZ - amiről még tuti nem hallottál

A FIDESZ anyagi forrásainak biztosítását Pintér Sándor, akkori Országos Rendőrfőkapitány látta el. Mivel az Antall kormány ez időtájban, a kiskunhalasi főgyűjtő KM1-es tankállomás gazolin készletének fosztogatásával, és a rablóprivatizációval volt elfoglalva, Gergényi Péter, Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány óvó szárnyai alatt, az olaj -és szesz maffián kívül, Pintér Sándor irányítása alatt a nemzetközi kábítószer, fegyver -és szervkereskedelem bevételeiből is részesült. Orbán elsősorban a Bács-Kiskun megyei vállalkozókat látogatta rendszeresen támogatás begyűjtése végett. Így tett szert 400 millióra Sepsi Lászlótól, a határokon elkobzott zárjegynélküli cigaretták átjátszásából, melyből Sepsi milliárdokat forgalmazott, de Orbán nem vetette meg, a szeszhamisításból származó kenőpénzek „jutalékát”, és az olajszőkítés védelmet élvező orgazdáinak juttatásait sem! Flaisz Ferenc, a „Kakas”, csak bevallása szerint 1 milliárdot adott át Pintérnek, aki a későbbi belügyminiszteri szék reményében hűen szolgálta magyarországi és amerikai gazdáját. Tevékenységüknek köszönhető a kiskunhalasi kiserdőben lefejezett hullák, vagy a sorozatos, azonos módszerrel elkövetett rendőr „öngyilkosságok” is!

Orbán, Soros kegyeltje, számára jó tanítóra lelet. A FIDESZ hatalomra jutása előtt ismeretséget köthetett, az alvilág összes szereplőjével, akik összehangolt tevékenységét Pintér mesterien irányította. Pintér ugyan 1996-ban lemondásra kényszerült, ami olcsó ár volt ahhoz képest, hogy Olaszországban, a nemzetközi maffiabűntársai 20 év börtönbüntetéseket kaptak, de beletenyerelt az akkor éppen hatalomban soros Horn-Kuncze duó olajügyleteibe is. Kuncze félreállította ugyan, de a tranzit maffiakereskedelmet továbbra is felügyelte, Szemjon Mogiljevics-el, a magyarországi orosz maffia fejével, aki jelenleg Putyin úr jóvoltából Nyugat-Szibériában „vendégeskedik”. Orbán és „csapata” szorgalmasan gyűjtötte be a bűnözői körök megvesztegetési pénzeit, miközben kegyeket gyakorolt! Soha annyi benzinkút nem nyílt Bács-Kiskun Megyében, mint az 1991-1995-ös években!
1998-ban a FIDESZ, a megegyezés szerint, amit egyesek „Rózsadombi paktum” néven emlegetnek, elérkezettnek látta az időt, hogy nagyobb arányban részt vehessen az ország kifosztásában! Csak a FIDESZ iránti szavazókedvet kellett egy „kicsit” erősíteni, amit Pintér Dietmar Clodó „sérülést nem okozó” robbantásaival biztosított! Bár abban az időben az egész ország tisztában volt, hogy Pintér alibijét hamis tanúzással támasztották alá, a közhangulat némiképp a FIDESZ-nek kedvezett! Tulajdonképpen nem akarta elhinni a jóhiszemű lakosság, hogy ilyen aljasságra is képesek magyarnak hazudott emberek!

A FIDESZ még így sem bizonyult elég erősnek, így szövetségre lépett a jánoshalmi zugügyvéddel, Torgyán Józseffel, aki nem csak a későbbi mezőgazdaságnak szánt, több, mint 1000 milliárd elsíbolásában, de a Parlamentben „nyűgként” szerepelő kisgazdapárt tönkretételében is segédkezett! Közös, áldatlan munkájuk eredményeként, a magyar mezőgazdasággal együtt, az FKGP-t is teljesen lezüllesztették, miközben az Antalli-úton haladva tovább folytatták a rablóprivatizációt! Pintér a választások idején már bírósági eljárás alatt állt, ami nem akadályozta meg Orbánt, hogy hűséges pénzbegyűjtőjét a belügyminiszteri székbe ültesse! Abban az időben még ilyen hangokat is lehetett hallani a „nép egyszerű fiaitól”(?), hogy: „Rablóból lesz a legjobb pandúr!”, de ez csak a mesében szokott így lenni! Akkor sem így történt! Az olajügyeket, mint ahogy Magyarországon szokás az állami közalkalmazottak érdekeltsége és érintettsége esetén, titkosították, hisz nem csak Orbán és Pintér volt „érintett”, hanem az Antall dinasztia, Horn Gyula, Kuncze Gábor, Pető Iván („Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, és valahány név még a naptárban”) stb.! A korábbi kormányok bankkonszolidációs fosztogatási gyakorlatát is folytatták!

Ha valaki számára nem lenne világosan érthető, mit jelent a bankkonszolidációs fosztogatás, a következő a „technológiája”: A privatizációra kijelölt nem 1.-Ft-os cégeket az aktuálisan felelős privatizáló, akkor még állami cég, felértékeli, általában a tényleges érték 10-20%-ára, majd meghirdetik az eladását. A kiválasztottak jelentkeznek, majd a bankkonszolidációra (behajthatatlan tartozások által okozott bankveszteség állami pénzből történő kifizetése, a bankcsőd elkerülése érdekében) kijelölt banktól felveszik a megfelelő összegű hitelt, amire fedezetként vagy a megvásárolt cég, vagy a korábban ilyen úton megvásárolt cégek, vagy egy „felsőbb utasítás” szolgál fedezetül! A felvett hitel azonnal átkerül a konszolidációs hiánykasszába, ami 100-250 milliárd forint körül „kiegyenlítésre” szorul, amit a bankcsőd elkerülésére hivatkozva, az adófizetők pénzéből „nagylelkűen” vissza nem térítendő módon ad az állam!

A Pincz ügy Postabankos ügylete is így lett kivitelezve, de az Orbán kormány jogilag is biztosította Medgyessy számára, a további ország-rombolási feltételeket!
Az Alkotmányba bebetonozott "kollektív bizalmatlanság intézménye" a négyévenkénti rablóbandaváltást jelenti, amit következetesen betartottak 2004-ig, amikor is Gyurcsány puccsot hajtott végre. Orbánék is két kézzel szórták a pénzt! Nem számított, hogy 10 milliárdos adó és járulékfizetési tartozást kell elengedni az MTV-nek, vagy Orbán Viktorhoz közel álló - Vitézy László cége által készített műsorok minden percéért 76-220 ezer forintot fizetni, miközben az MTV belső gyártásában készülő anyag egyetlen perce 7-20 ezer forintba került. Persze szabad volt az MFB-nek fedezet nélkül 428 millió forintos hitelt adni az alcsútdobozi székhelyű Szekér Csárda-Fogadó Kft.-nek, vagy az OK-nak 2001-ben 4,625 milliárd forintos összköltségvetés adni. Magyarországon 12 állami gazdaság 12 milliárd 690 millió forint értékű részvényeit az Orbán-kormány "felkérésére" az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) által a szintén 100 százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) térítésmentesen átadni, és mindebből egy-egy 10 ezer forintos névértékű törzsrészvényt megtartani, és a FIDESZ-hez közelinek mondott érdekcsoportokat többségi tulajdonhoz juttatni.

Orbánék megengedhették maguknak, hogy a 12 állami gazdaság kivásárlására az állami tulajdonú MFB-től rendkívül kedvező, a családi gazdaságok számára kialakított kamatokkal, 20 éves futamidejű hiteleket fölvenni, és a ma Magyarországon a hatályos törvényeket kijátszva, a 12 egykori állami gazdasággal a jogszabályban szereplő 10 év helyett 50 éves földhaszonbérleti, gyakorlatilag örökbérleti szerződést kötni.
De a FIDESZ kezdte el a másfélszeres árú autópályák építését (Gyurcsány csak vérszemet kapott)! Ahogy az NA Rt., előző vezetőinek területszerzési feladatok elvégzéséért 1,5 milliárd forintot átutaltak egy ZIB Consulting nevű vállalkozásban, ami nem végzett érdemi munkát. Elgondolkozik néha a magyar szavazópolgár, hogy milyen lelkületűek azok a FIDESZ-es agitátorok, akik a köztörvényes bűnelkövetéssel meggyanúsított Deutsch Tamásra kérik el az ajánlószelvényt és szavaztatnak arra a Fidesz-listára, amelyiken az öt és fél milliárd forintot elsikkasztó gazember szerepel?
A sor hosszú! Százmilliók és milliárdok repkedtek, de a FIDESZ, a 2002-es elcsalt választások miatt sem emelte fel a hangját. Az újraellenőrzés előtt megsemmisített szavazóívek egyértelműsítették a csalást, Budaházy bűneként felróva, hogy szóvá merte tenni, de az MSZP-ben már az Apró (Klein) klán által futtatott Gyurcsány követelte a trónt! Medgyessy, mint pénzügyi szakember, csak előkészítette Gyurcsány számára az ország teljes kifosztását! Mindez a FIDESZ jóváhagyásával, és beleegyezésével, mert a Siotourt sem az ellenzéki szerepükért kapták! A FIDESZ ugyanúgy kisöpörte az államkasszát – csak a robbantás helyett a trezorra nemzeti színű pántlikát kötött, mielőtt kirámolta azt -, ugyanolyan tolvajpárt, mint a MSZP.

Pl.: A Siotour 2003. június 25-ig részvénykibocsátás folytán 70 milliárd 868 millió 750.000.-Ft névértékű részvényei értékét a FIDESZ-MPP 500 millió forintban határozta meg.
Az önkormányzatok tulajdonát, az 1/1-es tulajdoni hányadról, 2003. év végére 100075/7086875-ed – kerekítve 1/70-ed – tulajdoni hányadra csökkenttették az önkormányzatoknál. 2004. június 2-án délelőtt 11 órakor Siófokon, a Szent László u. 183-185. szám alatti Alisca Étteremben az ÁPV Rt. Igazgatóságának Elnöke – Mészáros Tamás – mint eladó, valamint a törvény szerinti minimális jegyzett tőkével rendelkező SCD Balaton Holding Rt. Vezérigazgatója – Jászai Gellért – mint vevő aláírta azt a szerződést, mely szerint 3,1 milliárd forint vételárért megvásárolta vevő a Siotour valamennyi részvényét úgy, hogy vevő a vételár megfizetésére „halasztást” kapott.
Két héttel a részvényvásárlás előtt a vevőt még SCD Holding Rt-nek hívták, valamint ugyancsak ebben a két hétben vásárolta fel a vevői cég valamennyi részvényét az a SCD Group Manegement Kft, melynek 100 %-ban tulajdonosa volt a 2 Lansdowne Row, Suite 242. Berkeley Squre London WIJ6HL, Nagy Britannia címen nyilvántartott székhellyel rendelkező SCD (UK) LIMITED postafiók cég. A vételár megfizetésére adott haladék lejártának napján – 2004. június 16-án – kölcsön biztosítására 2 milliárd 496 millió forint összegben keretbiztosítéki jelzálogjog, valamint vételi jog került ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre a Siotour valamennyi ingatlanának tulajdoni lapjára az OTP javára. Az akkor hatályos törvények szerint (1997. évi CXLIV. 226/H§ 1-2-es bekezdése szerint) a szerződés semmis volt. A londoni fantomcég mögött álló személyek 600 millió forintnak, valamint a törvénybe ütköző semmis kölcsönszerződéssel folyósított kettő és fél milliárd forintnak – összesen 3,1 milliárd forintnak – kifizetése esetén a részvényvásárlási manőverrel mindenképpen hozzájussanak, 70 milliárd forint értékű állami tulajdonú nemzeti vagyonhoz. Tulajdonosként 14 luxemburgi bejegyzésű offshore cég szerepelt. Természetesen mások is kivették ez időszakban a részüket fosztogatásból.

Így például a cégnyilvántartása szerinti 7/70. sorszám alatti „8621 Zamárdi Kilátó utca 3509, 3512. hrsz. ép.” jelölésű ingatlanból a Siófoki Földhivatal bejegyzése szerint a zamárdi 3509. hrsz. alatti ingatlanból előbb 42.533/2005. 08. 01. számú földhivatali határozattal megosztással öt ingatlant hoztak létre, majd az így létrejött Zamárdi 3509/4. hrsz. alatti 1550 m2 területű ingatlannál 18 nappal később – 2005. 08. 19-én – ugyanazon a napon háromszor is tulajdonosváltozás történt a földhivatali bejegyzések szerint. Az SCD Group Management Kft tulajdonjogát törölték és a Tomcsányi Tamás Ügyvédi Iroda tulajdonjog átadás vételi jogcímén bejegyezték és végül Tomcsányi TamásÜgyvédi Iroda tulajdonjogát törölték és adásvétel jogcímén Dr. Medgyessy Péter és Dr. Medgyessyné Csaplár Katalin tulajdonjogát jegyezték be. A 2002 utáni FIDESZ közvagyon eltulajdonítási események részletes leírását mellőzöm, mivel egyrészt megtalálhatók az ezekből az okokból benyújtott feljelentésekben, földhivatali okiratokban, másrészt szobányi irathalmazt jelent. Orbán, és FIDESZ nemzetárulása ezekkel még nem merült ki, hisz meg kell említeni a Tel-Aviv-i Paktumot! A magyar nemzetbiztonság megelégelte, hogy tizenöt éve nem dolgozhat a hazai érdekeket sértő izraeli behatolások ellen. Az informátor teljes tényállást adott át Orbán Viktor izraeli útjával kapcsolatos háttéranyagról. Miután a háttéranyag olyan adatokat is tartalmazott, amelynek ellenőrzésére szükség volt,  tehát megerősített információkat közlünk.

1. Orbán Viktor izraeli engedélyt kapott, hogy a választások után miniszterelnök lehessen.
2. Minden közszereplésének az izraeli és a zsidó érdek megjelenítését is tartalmaznia kell.
3. Az izraeli beruházók (behatolók) valamennyi befektetése a jövőben kikerül a magyar hatóság engedélyezési köréből. Külön kiemelték, hogy ilyen „Grespik László-féle” engedélyezési eljárás az új ciklus alatt nem megengedett. (Grespik László, mint a Budapesti- és a Pest megyei Közigazgatási Hivatal Orbán- kormány alatti elnöke csupán gyakorolta hatósági jogkörét, amikor korlátozta, a viszonossági elvre építette a külföldiek, ezen belül az izreliek és a kínaiak lakásvásárlását, tulajdonhoz jutását, ezzel együtt hazánkban történő letelepedését.)
4. Valamennyi egyéb eljárásban az európai uniós országok polgárainak előnyeit élveznie kell az izraeli állampolgárnak.
5. Hatósági eljárást bármely izraeli állampolgár ellen Magyarországon csak és kizárólag a Moszad, tehát az izraeli követség engedélyével folytathatnak a magyar hatóságok.


Ez már nem a Rózsadombi Paktum, hanem annál sokkal súlyosabb, ez már hazaárulás. A Fidesz legbelsőbb vezérkarában komoly ellenérzést váltott ki az egyoldalúan megkötött paktum. Ez az ellentét már érződött a tusnádfürdői beszéd váratlan fordulataiban. 2005-ben Gyurcsány, Veres és Kóka János (1380 milliárd, a 2005-ös költségvetési elszámolásba 1400 milliárd hiány) okozott (lopás), ami miatt a 2006-os választásoknál sem Gyurcsány, sem Veres János nem volt hajlandó tájékoztatni a választókat. A Btk 211. szakaszának e) pontja bűncselekményként határozza meg a választás során megtévesztéssel történő befolyásolást! Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Veres János pénzügyminiszter, a választások előtt több médiában is kijelentették, hogy nem hozzák nyilvánosságra a költségvetés állapotát és a munkanélküli helyzet alakulását (amire a KSH rendelkezései is kötelezik), ezzel a választási csalás és a választás megtévesztéssel történő befolyásolásának bűntettét követték el, amiről Orbán Viktornak, mint jogásznak természetesen tudomása volt. Gyurcsány Ferenc, színészi vénáját fitogtatva, és a költségvetési lopás, valamint a választási csalás miatti előrelátásában, kiszivárogtatta az elhíresült „öszödi beszédet”, amelyet Orbán, a „rossz nyelvek” szerint, zsarolásra kívánt felhasználni. A 2006. október 23-i FIDESZ nagygyűlés szétveretése már ennek jegyében született! Orbán hitványul cserbenhagyta választóit, mert elhíresült mondása szerint: „nem voltunk úgy öltözve”!

Orbán Viktor nem csak az Európai Néppárt alelnöke, de az EU és az USA gazdaságát uraló és irányító Bilderberg Group, a bankárarisztokrácia klikkjének is az egyik felsőbb vezetője (a trilaterális, legnagyobb szárny helyettes vezetője). Számos más taggal is bír ez a pénzügyi csoport. Úgymint Martonyi János, a FIDESZ külügyminiszter jelöltje, vagy Kapolyi László, a „Római Klub” magyarországi elnöke, a Bilderberg energetikai szárnyából, az Antall kormány alatt Magyarország aranykészletét ár alatt értékesítő Surányi, és még számos, az ország kifosztásában résztvevő politikai rabló elit tag, akik mindent elkövettek, hogy az utóbbi 20 év alatt a lehető legrosszabb feltételek szerint eladósítsák, kifosszák és kifosztatták, átjátszották idegen kézre az országot! 2007. márciusában, a Lisszaboni Szerződést Dr. Halász József lefordítatta magyar nyelvre, és megküldte a parlamenti képviselők számára, vagyis nem igaz, hogy nem tudták, mit szavaznak meg a FIDESZ-es képviselők 2009. december 17-én, mert csak a hitelesített fordítás kapták meg késve! Valójában pontosan tudták, hogy mit szavaztak meg! Azt a Lisszaboni Szerződést, amelyik felülírja a Nemzeti Alkotmányokat, és teljesen kiszolgáltatottá teszi a Magyarország lakosságát a tőkeerős nyugat számára! A FIDESZ tudott az Izraeli „menekültügyi egyezményről”, amiben 550 ezer „izraeli háborús menekült fogadását” foglalták írásba, mivel az aláírók között szerepeltek!

„A Bilderberg csoport „legnemesebb” célkitűzései (megvalósulásának záró szakaszában vagyunk): A cél egy olyan „Új Világrend”, ahol nincs középosztály” (csak uralkodók és rabszolgák).
A dokumentumok titkosításának szigorításával kapcsolatos kétharmados törvényt 332 igennel fogadták el az MSZP-vel legnagyobb egyetértésben. Ezek szerint akkor sem hozható egy anyag nyilvánosságra, ha később kiderül róla hogy jogtalanul titkosították, pl. bűncselekmények takargatására szolgált, aki pedig felfedi, az börtönbe kerülhet.
Támogatnak olyan köztörvényes bűnözőt, aki börtönben is ült, és később hűtlen kezelésért és sikkasztásért nem állították bíróság elé, hanem kegyelemben részesült, Az aktáit, pedig 30 évre titkosították! (Lungo Drom elnöke Farkas Flórián)
Orbán Viktor nem kérte ki magának, amikor AZ MSZP megemlítette, hogy szükség esetén visszalépteti a jelöltjeit - egyfajta összeborulásként - a Fidesz javára, de Kövér László már nyíltan és nyilvánosan kijelentette a FIDESZ-MSZP koalíció lehetőségét. Mi ez, ha nem árulás? Elárulása a FIDESZ szavazótáborának!
Gazdasági érdekből (három hét alatt) AZ MSZP-vel egyetértésben megszavazták a kötelező áramátvételi rendszer meghosszabbítását, évi kb. 150 milliárd forintot juttatva ezzel a FIDESZ-es és MSZP-s érintett erőmű tulajdonosaknak, minden Magyar családot KWh-ként plusz 3,73 Ft-tal terhelve meg ezzel, az amúgy is borsos villanyszámlákban.
Sorolhatnánk még a listát az álláshalmozó FIDESZ-es politikusok önkormányzatokban elkövetett visszaéléseivel, az Ezüsthajó KFT, Joszip Tot, Kaya Ibrahim, Tompika beléptető rendszere, Országimázs Központ, stb., de már ez is elég!
És még egy fontos közlendő! Martonyi János, a FIDESZ külügyminiszter jelöltje, többségi tulajdonosa a TESCO üzletláncnak (nem a fizetéséből spórolta össze), és a jelenlegi amúgy is önköltségi ár alatti felvásárlást is tovább kívánja csökkenteni szlovák áruk behozatalával, kizárva a magyar termékeket! Mindezt, az alacsonyabb adókulcs miatt! Az alacsonyabb adókulcsú szlovák termékek teljesen ellehetetlenítik a haza termelőket, és feszültséget, ellenségeskedést szítanak a szlovákokkal szemben!

Az elmúlt időszak felelősségre vonásai az EU nem a FIDESZ érdeme, hanem Brüsszel adóbehajtó politikájának eredménye! Az EU haderő felállításához pénz kell, de az EU tagállamok korrupt kormányai az EU által legálisan, és illegálisan elvonható adóbevételeket is ellopják, ellenzékeikkel karöltve!
Az elmúlt nyolc év alatt több alkalommal is válthatott volna kormányt a FIDESZ, mivel ehhez nem csak társadalmi támogatottsága, de jogi alap is rendelkezésére állt. Nem tette, annak ellenére, hogy az EU is kénytelen lett volna támogatni, a nemzetközi jog szerint, mert a korrupciós összefonódások és az idegen érdekek mást kívántak!
Az összegzés a teljesség igénye nélkül készült, mivel 20 év FIDESZ-es bűncselekményeit 100-szor ekkora terjedelemben sem lehetne felsorolni, nem beszélve a rendelkezésre álló iratok, dokumentumok hatalmas terjedelméről!
Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez az írás csak a FIDESZ ellen irányul, megnyugtatásként: Folytatása következik! Minden párt sorra kerül, mert mindnek egy gazdája van, csak nevükben különböznek!

És hogy az LMP se maradjon ki itt!

A Jobbik meg pláne ne! Ide katt.

u.i.: Nyugodtan nyomtasd ki a cikket, és add a Fidesz-hívő ismerőseid kezébe.

Forrás: Posta Imre

d_tt20060301041.jpg

kuncze.jpg

im1673.jpg

orbanpetokoverkuncze160229_01.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://erich.blog.hu/api/trackback/id/tr8012955445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emma Nagy 2018.11.07. 16:14:49

Csak azt tudtam, hogy aki a hatalom ilyetén csúcsára jut, az el van kurvulva. Aljas, jellemtelen gazember, aki a hatalom érdekében átgázol mindenen, és mindenkin.

Károlyné Baráth 2018.12.30. 14:15:25

Ha ez nem lenne igaz, már rég leszedették volna az érintettek( aljas emberek), hogy ne legyenek köz utálatnak még jobban kitéve!!Sajnos-sajnos ez igaz! Bár ne lenne az!!!

Istvan Tarasz 2019.03.22. 12:20:17

Az agyam megbenult mind attol amit olvastam! Szinte keptelen vagyok megemeszteni a rengeteg informaciot! Nem tudok szavkat talalni ami jello keppen kifejezne szornyu undort erzek az egesszel kapcsolatban

Jeno Flikinger 2020.04.23. 09:02:57

El kell hozni a leszamoladt, hogy vegre Magyarorszag tiszta és igazságos legyen
süti beállítások módosítása