Betegségeink a Lelkünk üzenete
2020. december 17. írta: Erich

Betegségeink a Lelkünk üzenete

Betegségeink a Lelkünk üzenetei

az EGO erejének,

(az Ész logikájának),

amennyiben nem a dolgunkat végezzük, amely miatt a földi világba születtünk.

Akkor nem a „dolgunkat" végezzük,ha a születésünk előtt elhatározott és a Lelkünk által jóváhagyott

Feladattervünk helyett az EGO erejével,(pl. félelmeinkkel és vágyainkkal),e Feladattervvel ellenkező irányba nyomakodunk.

Jelzésként ekkor iktatja be Lelkünk a betegséget.

A betegség a felnőtt világ „kiváltsága", döntéseink felelősségének egyik terhe, hiszen az Ember nem betegségre,

s fájdalomra született. Betegségeink mértéke az eltévelyedésünk mérőszáma is; minél betegebbek vagyunk, annál egyértelműbb a jelzés,hogy eltértünk a születésünk előtt,általunk jóváhagyott Isteni Élettervünktől.

A gyermek még Angyal,vagyis Bűntelen. Minél kisebb, annál inkább igaz ez. Betegségei tehát elsődlegesen a hozzájuk legközelebb állók eltévelyedéseit jelzik,de ebből sokat tanul a felnőtt környezet és a társadalom is.

Léteznek „hozott",karmikus betegségek is,melyek többszáz éves,nem megoldott problémák jelzésére utalnak.

Az orvos csupán a tüneteket tünteti el,a Lelkünk üzeneteit teszi láthatatlanná,(mintha a postás nem adná át nekünk a számunkra érkezett levelet). Földi Ész azonban a Lelkiségünket képtelen kijátszani, mert ha orvoshoz és tablettához fordulunk, s a Lélek üzeneteit ezek „tönkreteszik", a Lelkünk előkészít egy másik betegségjelzést, s ismét érkezik az Üzenet.

De létezik gyógyító orvos is! Aki megmondja, hogy igazából bennünket az érzelmi, lelki problémák, „stresszek" tettek beteggé,s gyógyulni csak akkor fogunk,ha a lelki, érzelmi gondjainkat megoldjuk.

Létjoga – ideiglenesen – csak a „prompt", hirtelen bekövetkező balesetek, életet veszélyeztető sérülések gyógyításának lenne. Az operációk millióinak erőltetése hatalmas üzlet, akárcsak a gyógyszeripar.

Az átlagorvos sajnos egy erőltetett,de igen keresett piacgazdasági termék (és ezért pénzforrás) kereskedősegédje, de lehet, hogy mesterembere. Ez a termék: a „gyógyszer". Vakmerő, Égbekiáltó, aljas módszer gyógyszeripari termékeket,mint a „legjobb jót", reklámozni.

A régebbi korok pápaszemes „doktorbácsija" legalább úgy tett, mintha tenne valamit. Az idő gyorsulása miatt, ma ezt már mellőzik, s immár az emberi világ is eléggé be van csapva; a többség már nem is óhajt gondolkodni.

Kínjában „a falat kaparja" a Lélek,amikor mi reménykedve lessük egy egy „szövetmintavétel" eredményét.

Tudjuk mi ez? Az orvostudomány az Élet Metamorfózisának Goethe szerint megfogalmazott áldásos megfigyelése helyett a Halál tanulmányozására rendezkedett be.

S mi Boldogok Vagyunk, ha a „Szövetmintavétel" eredménye optimális, azaz; ha a belőlünk kivágott, kivett Élő Sejteket a mikroszkópi vizsgálatokhoz már megölték, s azok váltig hasonlítanak egy hullából kiszedett hasonlóan halott sejtállomány sajátosságaihoz, akkor mindenki boldog.

Ha EZ a személyes betegség,akkor mi a járvány?

Személyes „betegségünk":a Lelkünk üzenete,az EGO - nk erejének. A járvány egy következő SZINT; egy komolyabb megnyilvánulás, egy átfogóbb tudatosság jelzése: A járvány a Föld - Anya, s az Élő Bioszféra - Lény üzenete, minden embernek.

Ha az Élő Bioszféra üzen, mert „nem jól" végezzük emberi dolgainkat a Földön, akkor az Üzenete: erdőpusztulás, zúzmara fagykár, időjárási anomáliák, járványok, stb. Amennyiben Föld - Anyánk üzen, (mert valamely nagy hibát, emberi mulasztást vagy túlkapást követtünk el), akkor Üzenete: földrengés, tengerrengés, szökőár, vulkánkitörés, stb.

S az Ember ezeket az Üzeneteket vagy megérti, s változni, változtatni próbál, (viselkedésén), amennyiben pedig nem; akkor egyre súlyosbodó földi körülmények között találja magát.

 

(Ajánlott irodalom:

www.ezvankiado.hu
Egészség a fizikai halhatatlanság felé (7. füzet)
www.ezvankiado.hu
Orvostudomány a feje tetején)

Forrás: http://www.szokelajos.extra.hu,

Piri Viktória, népdalénekes, előadó

Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia

Témában még a szomatizációról itt.

images_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://erich.blog.hu/api/trackback/id/tr2516327218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása