Első bemutatás Sulyok Katalin által.

Furcsa ez a dolgozószoba. Íróasztal, könyvespolc, feszület, szenteltvíztartó, szentképek – egy pap szobája. Ám a falon az emberi test ábrái latin szöveggel, a szemorvosok látásellenőrzésre szolgáló táblája – mintha orvosi rendelőben ülnénk. Házigazdánk hófehér köpenye is az orvost idézi. Ám vállfán reverenda lóg… Kinél is vagyunk hát? Orvosnál? Papnál?
Gyógyító pap – ez a megfelelő kifejezés Lajos atyával kapcsolatban. („Kedveseim, azt kérem, a faluról és a vezetéknevemről ne essék szó az írásukban. Látják ezt a rengeteg levelet az asztalomon? Gyógyulásra váró nagybetegek kérik a segítségemet, alig győzök nekik válaszolni, pedig hajnaltól késő estig talpon vagyok.”)
Lajos atyáról e percig csak annyit tudtunk, hogy lazarista szerzetes és természetgyógyász. Látogatásunk idejét másfél órára terveztük, fél nap lett belőle, és akkor is csak illendőségből búcsúztunk el tőle, legszívesebben hetekig nála maradnánk, hogy megtanuljuk, miként őrizhetjük meg testünk egészségét és lelkünk békéjét…

Fűben, fában orvosság van

Élt egyszer egy kisfiú, gimnazista a század elején Dombóváron. Akit lelkes tanára megismertetett a füvekkel, a fákkal. Aztán a kisfiú nagyobbacska lett és Piliscsabára került a Lazarista papok missziós kongregációjába. Sokféle fű volt a hegyekben, és ő szorgalmasan gyűjtötte. A rendház könyvtárában pedig a szakirodalmat tanulmányozta. Füvei gyógyító erejét rendtársain sorra ki is próbálta. Ezek voltak első lépései a fitoterápiában (növénygyógyászatban).
Testünkkel kapcsolatban a legfontosabb teendőnk, hogy az egészségünket megőrizzük – mondja Lajos atya. – Ehhez pedig elengedhetetlen a nyers koszt. Az emberek, amióta a tüzet ismerik, megváltoztatták étkezési szokásaikat. A hővel kezelt étel pedig sok nyomorúság forrása. Együnk tehát sok-sok nyers zöldséget, gyümölcsöt. És ne együnk húst!
De hiszen húsevő nép vagyunk!
És betegek. Aki nem tud lemondani a nehéz töltött káposztáról, a zsíros sertéspörköltről, annál jönnek is a különböző bajok. Tiltakozik a megterhelés ellen a gyomor, a vese, a szív, jelentkeznek a keringési panaszok, aztán a reuma, a köszvény…
Lajos atya nem eszik húst?
Soha!
De hát akkor min él? Például ma mit reggelizett?
Először gyógyteát ittam. Négy-öt féléből készítem, mindig másból. Egyszer a vesémet tisztítom, másnap a szívnek segítek, és így tovább. Fél órával a tea után megittam két deci sárgarépalét. Fél óra múlva pedig a Kolláth-reggeli következett. Ez müzliféleség. Este deci vízbe beáztattam egy marék durva őrlésű búzát, másik pohárba maréknyi mazsolát, ezt reggel összekevertem, almát vágtam bele, mézzel édesítettem. Ez olyan tápláló és dús étek, hogy akár estig kibírnám vele.
Mi lesz az ebédje? Eszik délben egyáltalán?
A rendszeres étkezés nagyon lényeges. Előbb mindig egy tányér nyers ételt fogyasztok, utána egy tál párolt ételt, pohár víz, kész. Alkoholt soha, és a dohányzás is méreg. És tilos a csokoládé is! A nyers koszttal sok betegség megelőzhető, de ha mégis van valami panaszunk, legtöbbször az is gyógyítható természetes módon. Például, ha valakinek ég a gyomra, mert sok a sava, az igyon nyers krumpli levét, ami a savat közömbösíti, és nem terheli a szervezetet a gyógyszerek mellékhatásaival. Félreértés ne essék, orvosra, gyógyszerészre, a sebész késére szükség lehet. De egy tüsszentéssel, kis torokfájással orvoshoz szaladni, antibiotikumokat bekapkodni: a szervezet elleni nagy merénylet.

Különleges képesség

Piliscsabán éltem, amikor „a csoda” történt. A patikus felesége halálos beteg lett, betegsége okát nem ismerték, a gyógyszerek nem használtak. Már az utolsó kenetet is feladták rá. A férje, végső elkeseredésében arra gondolt, vajon nem valamiféle káros földsugár a bajok okozója? Emlékezett rá, hogy az első világháborúban, amikor katona volt, egy egész hadtestet megmentett a szomjhaláltól egy gyalogsági altábornagy. Különleges képessége révén egy sugárvesszővel megtalálta a sziklában azt a helyet, ahol érdemes robbantani, mert a mélyén víz van. A patikus elhozta ezt az embert a faluba, az bement a szobába, s azt mondta, fél méterrel vigyék arrébb a beteg ágyát, mert épp az ágy alatt a mélyben olyan érc van, amely sugarakat bocsájt ki. A beteg ágyát arrébb vitték, az asszony meggyógyult. Úgy tudom, még most is él. Ez 1928-ban történt. Engem ez a sugár-dolog nagyon izgatott. Vágtam egy vesszőt valamilyen bokorról, és ugyanúgy végigmentem a szobán. A vessző az én kezemben is ugyanúgy mozgott. Hát ez vajon mit jelent? Gondoltam egyet és felkerestem az altábornagyot. Mondom neki, mit tapasztaltam. Hitetlenkedve csóválta a fejét, aztán a kezembe nyomott egy acélrudat, menjek ki vele a kertbe. Járkáltam a kertben, s egyszer csak nem tudtam tovább menni, mert az acélrúd nagy hirtelen, hatalmas erővel a föld felé fordult. Ekkor az altábornagy elmondta a titkot: ott a mélyben én vizet találtam. Mert vannak emberek, akik érzékenyek a föld mélyében lévő sugarakra. S tanácsokat adott, képességemet miként fejlesszem tovább.
Nemsokára rendünk tartományfőnöknője megkért, menjek el Recskre. Ott vett egy nyaralót idős apácák részére, de sajnos víz nincs, lajton kell felhordani a völgyből a hegyre. A talajt már megvizsgálták a geológusok, s mondták, reménytelen a fúrás, víz sehol nincs. Elutaztam Recskre, körbejártam a parkot és két „folyót” találtam. Megjelöltem a helyet, hol ássanak, aztán visszajöttem Pestre. Néhány nap múlva táviratot kapok: Víz, víz, víz, az Isten áldja meg! A vízkeresés problémája engem különösebben nem érdekelt, nem akartam tovább foglalkozni vele, de azért volt néhány olyan eset, amikor a kérést nem háríthattam el. És a vizet mindig megtaláltam!

Megtalálja a betegséget is

Napfényre került különleges adottságát Lajos atya tovább fejlesztette, illetve az emberi test beteg pontjainak megkeresésére használta és használja fel. Csakhogy az acélrudat egy kis inga helyettesíti. Ezzel keresi a beteg gócot.
Mint missziós pap, Márianosztrán a női börtönben lelkigyakorlatot tartottam az elítélteknek. A börtönt testvérrendünk apácái vezették. Panaszolta a főnökasszony, hogy az egyik apáca állandóan lázas, gyenge, Pesten a kivizsgáláson minden lelete negatív lett, ugyan megnézném-e, mi baja van? Mondtam, szívesen, de nem kell nekem látnom se a nővért, hozzon tőle hajszálat, cipőpertlit, vagy kézírást. A nővér írását az inga segítségével tanulmányozni kezdtem. Ilyenkor az illető mélytudatát faggatom. Gondolatban végigmegyek a szerveken, s ahol a baj van, ott az inga jelez. Részleteztem. Így jutottam el a fejig. Sorra vettem. Agy? Nem. Szem? Nem. Fül? Nem. Az állkapocsnál jelzett az inga. Végigmentem a fogakon, s az egyiknél megtaláltam a bajt. Az apáca a főnökasszonnyal elment a fogorvoshoz. Az orvos a fejét csóválta: ez a fog egészséges. Megröntgenezte. Egészséges. A főnöknő felelősségére mégis kihúzta. És felkiáltott: egy gennydúc volt ott! Erre az esetre azért emlékszem ilyen részletesen, mert ez volt az első, amikor az ingám még az orvostudománynak is ellent mondott.
Mi ennek a magyarázata, Lajos atya?
Egyszerű. Az emberi testet úgy kell felfogni, mint egy elektromos hálózatot, ahol a betegség zárlatot okoz.
Más ember ezt a zárlatot nem találná meg?
Ez adottság. A Jóisten ajándéka. Lehet, hogy sok emberben ott rejlik, csak éppen nem tud róla. Missziós pap lévén, sokat utaztam vonaton, sok időm volt, olvashattam. Megismertem a természetgyógyászatot, a gyógymódokat, a gyógyszertant, a vízterápiát, a gyógyfüvek-, növények természetrajzát és hatásmódját.
Tehát adottságai alapján megtalálja a bajt, felállítja a diagnózist tanulmányai alapján és ismeri a terápiát. Ennyi?
Ennyi. De ezzel az adottsággal nem dicsekedni kell, mert ez olyan ajándék, amit meg kell köszönni a Jóistennek és mások javára fordítani.
S hogyan talált egymásra a beteg és a gyógyító?
A hat-nyolc napos lelkigyakorlatokon én mindig a test és a lélek egységéről beszéltem. Mindkettő egységéről. Az emberek megértették és jöttek a testi panaszaikat is elmondani. Aztán már elment a híre: itt van a gyógyító pap.
Tehát gondozta a lelket és gyógyította a testet. Ez utóbbit hogy fogadták az orvosok? Nem féltékenykedtek?
Az orvosokkal soha semmi bajom nem volt. Sőt, elismerték a munkám. Pénzt én soha el nem fogadtam, a gyógyfüveim pedig nem árthatnak senkinek. Nem az orvosokkal volt nekem bajom.
Hanem kikkel?
Rendünk feloszlatása után a Rákosi-korszakban engem ebbe a faluba helyeztek, kisegítő lelkésznek és kántornak. Sok-sok levelet kaptam, betegek jöttek hozzám, gyanús lettem az ÁVH-nak. Ugye, klerikális elem vagyok, biztosan szervezkedek… Éberen figyelték minden lépésem.

Ép testben ép lélek

Hány éves, Lajos atya?
Nyolcvannégy.
Az előbb a Bibliából felolvasott nekünk. Szemüveg nélkül!
Amikor a jogosítványomat hosszabbíttattam, öt dioptriás szemüveget írt fel az orvos! Akkor elhatároztam, hogy rendbe hozom a szemem. Az alap természetesen a nyers koszt. De ezen kívül rendszeres szemtornára is szükség van. Na, csinálják csak utánam… – s megmutatja, miként kell a szemidegeket munkára kényszeríteni.
Esténként szemfürdőt veszek. Egy liter meleg vízben (nem forró, csak kellemesen meleg) egy csapott kávéskanál jód nélküli konyhasót feloldok. A víz alatt mereven kinyitom a szemem, amíg ötöt számolok. Ezt kétszer csinálom minden este.
Az eredmény – nyilvánvaló.
Kínai golyókat tesz a kezembe, tessék megforgatni. Idegnyugtató és vérnyomás-rendbentartó a hatásuk. Alkalmazza a sokezer éves kínai természetgyógyászatból az akupresszúrát is.
Gyermekeim, ne feledjétek, a testet rendszeres tornával kell karban tartani – mondja, s egészen véletlenül valamiért lehajol a földig. Ezt a hajlékonyságot egy tizenéves gyerek is megirigyelhetné!
Már az ajtóban állunk.
Ne feledjék, mondja, az egészségünk megőrzésének egyik nagyon fontos alapja, hogy mindig derűsek és vidámak legyünk. És mindig jó barátságban legyünk a Jóistennel, embertársainkkal és önmagunkkal.
/Megjelent az ANNA c. női magazinban 1990 június, a Lajos atya tanácsai c. könyvben 1995, Sulyok-Siklós: Elsüllyedt b-irodalom c. esszéregényben 2008-ban./

Második bemutatás, általam.

Szabó Lajos C.M. /Congregatio Missionis/ Dombóváron született 1907 február 20-án. A középiskola elvégzése után belépett a Lazarista Missziós Társaság rendjébe 1921 január 21-én. Pappá szentelték 1931 április 6-án Budapesten.
Lazarista szerzetesek magyarországi első házukat Nagyszombaton alapították Mária Terézia uralkodása alatt, majd Vácott a következőt, ezeket II. József feloszlatta. Az újabb missziós házat Piliscsabán hozták létre 1898-ban. 1926-tól önálló tartományuk lett, a rend központja: Budapest, Ménesi út 26-ban a Gellérthegy oldalában.
Szabó Lajos lelkigyakorlatokat tartott-vezetett szerzeteseknek, valamint híveknek templomokban, iskolákban, így az országban sokat utazott.
Kora ifjúságától érdekelte a testi-lelki együttes gyógyítás. Dombóváron egy tanára rávezette a füvek gyógyító erejére. Majd megismerkedett Augusztin Bélával /1877-1954/, aki gyógynövénykutató és egyetemi tanár volt, gyógyszerész és bölcsészdoktori oklevéllel bírt, ő szervezte meg a Gyógynövénykísérleti Állomást, az országos gyógynövény-termesztést és gyűjtést. A tudós tanár megerősítette a fiatal pap szándékát: fejlessze tudását, mert tehetsége és különleges ereje van.
Ezekről az évekről beszélt Sulyok Katalinnak a fenti oldalakon.
1931-38 között a piliscsabai rendházban élt, s felváltva – ? – Lakócsán, a Somogy megyei községben, ahol házfőnökként működött. A háború éveiben a Ménesi úti rendházban házfőnök lett, majd újból Piliscsabára helyezték.
Fordulat 1950-ben következett, amikor Rákosi Mátyás kommunista pártvezér utasítására, szovjet politikai nyomásra, magyar fegyveres erők és szovjet katonák segédletével feloszlatták az összes női és férfi szerzetesrendet. Pogromszerűen, egyetlen éjszaka lerohanták a rendházakat, kolostorokat, apácazárdákat, a bennük élőket kis motyóval kizavarták, megalázták, az apácák egy részét megerőszakolták, majd az ingatlanokat elkobozták, államosították. A szerzetesek egy részét internálták, voltak csoportok, akik várták a vonatszerelvényeket, amiken a Szovjetunióba akarták őket hurcolni.
Szabó Lajost rendtársaival átmenetileg egy jászberényi kolostorban tartották fogva. Őreiktől tudták, hogy őket is internálják Szibériába, de állítólag szervezetlenség, vagonhiány, káosz miatt itthon maradtak. Kis híján visszakerült Recskre. De most nem az apácákhoz. A harmincas években gyönyörű kolostort építettek a falu Mátraderecskére eső végén, a hegyoldalban, ott dolgoztak, tanítottak 1949-ig. /Holló Imre és Tuzas Tibor, akkori kisgyerekek visszaemlékezései alapján írom – lásd a falu történetét a Google-on – hogy egy napon a kolostor melletti templomban ministráltak, ávós jött be, a társának lekevert egy pofont, a perselyt kérte tőle finoman. Az apácákat elzavarták, erről nincs több szöveg. A zárda kapujába géppisztolyos őrök álltak, megszállták az épületet. Innen irányították a kényszermunkatábor előkészítését, megnyitását. Attól kezdve kisértet-lakhely lett a falu. Az egykori kolostor átvészelte azokat az évtizedeket, csodálatos lakhely, hatalmas parkkal, 2008-ban nyolcvan millió forintért árulták. Emléktáblát nem helyeztek el rajta, nem csodálom: 1953 után harminc ávós telepedett le a faluban, azok családja még mindig szépíti a múltat./
Szabó Lajos csoportját még azon az őszön kiengedték azzal a feltétellel, hogy sem eredeti lakhelyükre nem térhetnek vissza, sem szülőfalujukba, a nyugati határ közelébe nem utazhatnak, papi hívatásukat nem gyakorolhatják, civilben kell járniuk, és kötelező munkát vállalniuk, akár gyárban is.
Szabó Lajos kényszerlakhelyét Adonyban jelölték ki, az ottani plébánián kántor lehetett, de nem misézhetett hívek előtt, ezt titokban tette, este, éjjel, üres templomban. Telefonja nem volt, a postán kapcsolható központ nyolc-tizenhat óra közt működött. Leveleit felbontották. 1956-ig az ávéhá /államvédelmi hivatal/ figyelte szervezkedés és kémkedés gyanúja miatt, mivel sok emberrel, külföldiekkel is levelezett.
1956 után enyhült a légkör, misézhetett, az iskolában hittant tanított.
A plébánián lévő kis cellája lassan titkos gyógyító-hely lett, jártak hozzá betegek, és sokan levélben kértek tanácsot, segítséget. Javasolta a régi magyar népi gyógyászatot, kínai, ázsiai gyógymódokat is. Nem manuálisan vizsgált, ezt fontosnak tartom hangsúlyozni, hanem különleges ásvány- és eszencia-gyűjteményével, inga segítségével diagnosztizált. A hatvanas-hetvenes évekre már a világ ismert természetgyógyászaival levelezett, meghívták konferenciákra, és kiutazott királyi családokhoz, politikusokhoz is. A plébánián segítő hölgy pletykálta el, hogy előfordult: megérkezett egy ismeretlen autó, Lajos atya beszállt kis műszereivel, és mondta, hogy két-három napig távol lesz, a sofőr pedig elárulta, egyenest a reptérre mennek. Egyszer megjegyezte, II. János Pál pápánál járt. Járt nála magyar miniszterelnök is, akinek megmondta: a kúra közben fel kell hagynia minden munkájával, különben nem tud segíteni. Az elnök szó nélkül otthagyta.
1992-ben a lazaristák visszakapták az államtól Ménesi úti rendházukat. Az év április 29-én Lajos atya visszaköltözött. Itt nagy energiával kezdett gyógyítani, erőszakos tanítványok lepték el, szerepelt a televízióban sorozatban, rádióban is. Megváltozott körülötte az élet, a légkör, túlterhelte magát. 1993 elején beteg lett, a következő évben kórházba került, onnan a papok idős-otthonába, Székesfehérvárra. 1995 június 11-én halt meg, Adonyban a temető kápolnájába temették, a templom falán pedig emléktábla őrzi emlékét.
Tapasztalatait nem írta le, legföljebb rövid jegyzeteket készített. Azt mondta azért nem ír, mert fontosabb a betegekkel való foglalkozás, minden idejét nekik szenteli. Egyébként bizalmatlan volt, akik utólag tanítványuknak mondják magukat, annak valóságtartalma nehezen ellenőrizhető. Feleségem, Katalin sem volt tanítványa, vagyis nem foglalkozott személyes gyógyítással, amint az írásaiból ki is derül. Ő csak közvetíteni akart. Bizalom alakult ki kettejük között /aminek oka-alapja maradjon a kettejük titka/, elfogadta a tervét: sorozatban, egy-egy betegséget körbejárva írja meg tapasztalatait, majd következett a zöldségek gyógyító ereje, stb. Az atya részben magnóba mondta, részben diktálta, Katalin otthon leírta, konzultálásra visszaküldte, vagy vitte. Vagy vittük. Az ezt bizonyító levelek, magnókazetták megvannak. Jó, hogy megőriztem, mert később többen kétségbe vonták az írások eredetiségét.
Rengeteg dokumentumot láttunk nála a parókián, elsősorban német nyelvű gyógymódok, módszerek leírását, kutatásokat, laboratóriumi műszereket, stb. Ezek még a rendházban is megvoltak. Levelezése több ezerre tehető, hiszen elsősorban levélben fordultak hozzá tanácsért, személyesen kevés embert fogadott. Volt olyan plébánosa, aki rossz néven vette működését, rászólt, talán azért, mert őrá is szóltak… Ásvány- és féldrágakő-gyűjteménye – fiolák, kapszulák, sugárzó anyagok miniatűr kazettákban – többszáz darabból állt, ezek egy hatalmas, rekeszes fadobozban voltak, a segítségükkel diagnosztizált.
Új cellájában már találkoztunk ismeretlen személyekkel, akik valósággal körbeudvarolták, krémes süteményt hoztak, dicsérték, hiúságát legyezték, ami jólesett neki. Majd megbetegedett, épp akkor, amikor nekünk is nagy szükségünk lett volna rá. Többé senki nem mérte Katalinnak a sugárdózist, lásd „Adalék Csernobilról” című írásomat honlapomon.
Amikor Katalin halála után, megjelent cikkei és kéziratban lévő anyagai alapján a kötetet összeállítottam, Lajos atya a fehérvári idősek otthonában volt. A Ménesi úti rendházban Tóth István rendfőnök lett segítségemre, megszereztük az atya hozzájárulását az anyag teljes körű gondozásáról és a jogokról. A rendfőnök állította össze / kézírással/ a biográfia adatait. /Ezért csupán ezeket tarthatjuk hitelesnek./ Arra a kérdésemre, hogy mi lett a személyes tárgyak sorsa, hova lettek a fentebb felsorolt eszközök, csak annyit tudott válaszolni: amikor megbetegedett és kórházba került, széthordták a „tanítványok.”

http://www.sikloslaszlo.hu/lajos-atya-tanacsai-fekete-munk…/