Plague

Londonba minden évtizedben volt egy járvány, de a Black Death előtt 90 évig nem regisztráltak semmilyen komolyabb járványkitörést.

1603-ban 30 ezer áldozat volt, 1625-ben 35 ezer. 1665-ben összesen kb. 100 ezer ember halt meg a járványban, ami minden harmadikból egyet jelentett. Londonban az első áldozatot Covent Garden- ben jelentették.

Amikor az áldozatok száma emelkedni kezdett, elrendelték a kutyák és macskák kiírtását. (Kb 40 ezer kutyát és dupla ennyi macskát mészároltak le). Minden állat tetemért 2 pennyt fizettek. (Tuppence)
A helyi pubokat bezáratták.

Bárki, akin megjelentek a tünetek 2 órán belül jelenteni volt köteles. Ezután karanténbe helyezték 14 napra. A helyet, ahol megbetegedett nem hagyhatta el és lakat került az ajtóra egy vörös kereszt felfestésének kíséretében. Figyelő ember lett kirendelve a ház mellé.

1665 Május - 28 áldozat.
A hideg tél alatt nem nőtt az áldozatok száma- ezen a télen feljegyezték, hogy még a Temze is befagyott-, de a tavasz beálltával a "vörös keresztek" megjelentek már a jómódúak negyedében is. Ez elínditotta a gazdagabbak kivándorlását Londonból. Csak azok hagyhatták el Londont akiknek volt elég vagyonuk arra,hogy megengedjék maguknak, hogy bármerre új lakhatást béreljenek vagy vegyenek. A szegényebbeknek erre esélyük sem volt. A helyzetet rontotta,hogy a vagyonosabb papok egy része is elhagyta a várost, ami ugye a "pásztor elhagyja a nyájat" jelentette. A szegények csak egy helyre mehettek, a környékbeli plébániákra és templomokba, ahol erre az időre már senkit sem fogadtak, legfőképpen olyat nem, akinek nem volt "egészségügyi igazolása" arról, hogy tünetmentes.

Az év nyarára (Június) 200 ezer ember hagyta el Londont.
Áldozatok száma 201. (Londonban a haláleseteket minden héten kiplakátolták és összesítve fel volt tüntetve minden kategória a hozzá tartozó számadattal.)

Mindenki elővigyázatos lett. Kereskedők nem nyúltak pénzhez tisztítás nélkül és a leveleket forró ecetgőz fölé tartották kibontás előtt. A családtagok folyamatosan figyelték egymást és magukat a tünetek miatt. Egyértelmű jelei voltak a járványnak. A hólyagok az ágyékon és a hónalatt képződtek, volt,hogy ököl nagyságúra is megnőttek, nagyon lágyak és borzalmasan fájdalmasak voltak. Másik tünete a járványnak a tüdőt támadta meg.
Erre az időre már legtöbb esetben ha egy családtagnál tünet jelentkezett, lelakatolták a házat (karantén) az összes hozzátartozóval együtt függetlenül attól, hogy tünetmentesek voltak. Minden sarkon figyelőember vagy őr állt. A karanténba helyezetteket nem teljesen hagyták magukra. Alapvető élelmiszert beadhattak a házba.

Sokan a bűz ellen rozmaringot tartottak az orruk elé, aminek ennek köszönhetően felment az ára. Abban az időben egy schillingért árultak egy átkarolható csokrot, míg a járvány ideje alatt 6 schilling lett egy 3-4 szállból álló csokor. Mivel nem tudták mi okozza a járványt, egyik feltételezés az volt,hogy az utcán lévő mocsok, sár, állati ürülék és rothadó maradványaikból felszálló bűzös gőz (miazma) a felelős, ezért védekezésképpen a dohányt vélték ellenszernek. Ennek következtében a gyerekeket is dohányoztatták vagy dohányt rágattak velük.

1665 Július, áldozatok: 2921
A parlament összeült Oxfordban és törvénybe hozta, hogy a parlament egyetlen tagját sem lehet karanténba helyezni tünet észlelése esetén.

Az év nyarára borzalmas meleget mértek.
Augusztus, áldozatok száma: 6772
Júliustól kezdve havonta duplázódott az áldozatok száma.
Az elhalálozottak bárminemű értékesíthető tárgyait a templom eladta, amiből finanszirozták az egyre szükségesebb figyelő embereket és karantén őröket akik ezidőre 8 schillinget kaptak egy hétre. A növekvő áldozatokért a parlament azon döntését is kritizálták,hogy az egészséges családtagokat összezárták a betegekkel ami egyenlő volt a halálos ítéletükkel. Ez alól csak az volt kivétel, akit külön kórházrészlegekbe szállítottak (Pest houses), ahol erre a célra kialakított gondozóhelységek voltak. Habár erre utaló feljegyzés Londonban nem történt, vidéken és egyéb városokban igen. Londonban 5 járványkórház épült, mindegyik a városfalon kivül. Befogadó képességük 600 fő volt, mely alig 1%-át tette ki az áldozatoknak. A legtöbb ilyen kórházban borzalmas körülmények voltak. A legtöbb orvos elszökött és a hiányzó ápolókat és nővéreket képzetlenekkel pótolták.

1665 szept.

Áldozatok száma 7ezer hetente. Ez a szám ráadásul le lett kicsinyítve, mert az egyház figyelmen kivül hagyta azokat. akik valamilyen szinten összeköttetésben voltak a papokkal és nem akarták, hogy a családtagokat is lelakatolják karanténba, így egyes esetekről nem vettek tudomást és nem kerültek bele a heti elhalálozási jelentésbe. Tehát az áldozatok száma még ennél is jóval magasabb lehetett. Mivel senki nem tudta megállítani a járványt, jobbnak látták nem reklámozni a növekvő ezres nagyságrendet.
Sok ilyen esetet le is jegyeztek, hogy amikor egy figyelő ember munkára lett hivva, akkor tünetekkel vagy már elhalálozva találtak rá a lakhelyén.
Nem sok orvos merészkedett a szegények által lakott fertőzött kerületekbe, de ha bementek, akkor erre a célra kialakított, viasszal vastagon bevont köpeny és kalap, valamint madárcsőrös maszk volt rajtuk, amibe gyógynövénykeveréket tettek az erős bűz ellen.

Augusztus 12- én a polgármester (aki egyike volt az uraknak, aki nem hagyta el Londont) rendeletet hozott. Az egészségesek maradjanak otthon és a betegek menjenek utcára.
Minden elhalálozáskor zengett egy harang, erre az időre Londonban már annyi folyamatos harangzengés volt hallható,hogy elviselhetetlen lett. Szeptemberre leállították a harangozásokat s Londonra néma csend borult.
Év végére már nem tudtak a sírásók lépést tartani a növekvő holttestek számával, aminek a következménye az egyre növekvő hullakupacok lettek. A temetőkben elfogyott a hely a gödröknek, amit azzal orvosoltak,hogy a földre végigfektették a halottakat s egy újabb réteg földet hozattak rájuk, így megemelve a talajszintet. Erre egy remek példa a még ma is látható templom Londonban, ahol a templomból kisétálva az udvar szintje mellmagasságig ér. (St.Olave Church London)

Egy nővér, aki aggódott, hogy az év végére London lakossága el fog fogyni egy egyszerű ötlettel állt elő. (Erre az időre már az emberek hemzsegtek a megelőzést hirdető receptektől, amiben szerepelt a szifilisz elkapásától kezdve a forró vizes, hagymás borogatás stb.) Az ötlete az volt, hogy az egész testet füstölni kell. Pozitív visszajelzéseket hallva a király (II.Károly) elrendelte a füstölés tömeges alkalmazásának a kipróbálását.
Az ötlet sikertelennek bizonyult az elsődleges további pozitív visszajelzések erősödése ellenére. Erre az időre már annyi elhalálozás történt, hogy lehetetlenség volt őket lejegyezni.

Ahogy a tél ismét beállt, a járvány olyan gyorsan húzódott vissza, ahogy jött. Akik elmentek, visszatértek.
A parlament is ismét visszatért s februárban a király is.
A vörös kereszteket fehérrel festették át, jelezvén, hogy a ház fertőzésmentes több, mint 14 napja.
Ma már tudjuk, hogy patkányok és az azon lévő bolhák emberre való átjutása okozta a járványt. A problémát fokozta a kutyák és macskák kiírtása, melynek következtében a patkányok - nem lévén ki elkapja őket -robbanásszerü szaporodásnak indultak, velük együtt a bolhák is.

De ez csak a kezdete volt egy nehéz időszaknak, 1666 január, a következő évszám, amikor London teljesen kiégett. 13ezer ház és 87 templom lett a tűz martaléka.

A következő képen korabeli tömegsírok helyei vannak megjelőlve London területén. Ezen a térképen Templomok temetői nincsenek megjelőlve ahova temették a járvány elején a halottakat. Azok a helyek amiket itt látunk már az után lettek létesítve,hogy a templomkertek megteltek teljesen halottakkal és már nem volt hely több sírnak/tömegsírnak. Sok ilyen helyre modern épület alapjainak a kiásása közben bukkantak.

[The causes of the plague were] thicknes of inhabitants; those living as many families in a house; living in cellars; want of fitting accommodations, as good fires, good dyett, washing, want of good conveyances of filth; standing and stinking waters; dung hills, excrements, dead bodies lying unburied and putrefying; churchyards too full crammed; unseasonable weather ...

William Boghurst, Loimographia (1665)